Tóth Fanni, logopédus, tanulásban akadályozottak szakirányú gyógypedagógus 2023 februárjától dolgozik a MeseMűhelyben. Boldog vagyok, hogy azóta töretlenül csapatunk oszlopos tagja. Hozzáértése, szakmai felkészültsége és lendületessége erősíti szakmai műhelyünket. Ismerjétek meg Fannit! Itt olvashatjátok a vele készült rövid interjúnkat:

Mesélj egy kicsit magadról! Hogyan indult a pályafutásod logopédusként?

Érettségi után sport és rekreációra jelentkeztem, majd hamar kiderült, hogy bár sokat sportolok nem ez lesz az én utam. Hirtelen az újratervezést követően elkezdtem a gyógymasszőri képzést. Édesanyámmal nagyon sokat beszélgettem és továbbtanulási opcióként felmerült a gyógypedagógia, hiszen ő is elhivatottan dolgozott óvodapedagógusként. Utánaolvastam és megtetszett a szakma, mondhatom most már hivatás. 2018-ban beadtam a jelentkezésem Kaposvárra, majd felvételt nyertem és szeptemberben megkezdtem a tanulmányaimat. Nagyon érdekes volt az egész egyetemi élet, ám mikor második évben szakirányt kellett választani, akkor vált igazán kalandossá. Sokat gondolkodtam, hogy melyik szakirányt válasszam, végül a logopédiára és a tanulásban akadályozottak pedagógiájára esett a döntésem. A mai napig nem bántam meg, hiszen szeretem mind a kettő területet, bár javarészt a logopédiával foglalkozom a legtöbbet.

Miért választottad a logopédiát? Mi vonzott ebben a szakmában?

A falumban, ahol laktam, a mai napig van egy amatőr színjátszókör, melynek tagja vagyok. A színjátszásban nagyon fontos a kommunikáció, gesztus, mimika és érdekelt mindig is ez. Miképpen tudunk érzelmeket, érzéseket kifejezni a leghatékonyabban, legkönnyebben. Emellett azt gondolom, hogy a kommunikáció a társas kapcsolatok eszköze, így fontos ennek megfelelő művelése. Nem utolsó sorban pedig testvéreim is jártak logopédiára és láttam a fejlődést, amely örömet okozott számukra egy-egy szó helyes kiejtésekor.

Milyen problémákkal kereshetnek meg téged?

A logopédián belül több kórkép fejlesztésével is foglalkozom. Szükség esetén megkésett nyelvi fejlődés terápiát, nyelvlökéses nyelés terápiát, artikulációs zavarok terápiát, diszlexia prevenciós és reedukációs terápiát, dadogás terápiát, afázia terápiát nyújtok a klienseim számára.

Van-e emlékezetes eseted, vagy sikerélményed, amely különösen meghatározó volt számodra?

Minden fejlesztés egy sikerélmény számomra, hisz minden alkalom egy lépés a siker felé. A gyermekek érzelmei számomra a sikerek, az, hogy látom őket mosolyogni egy-egy helyesen kiejtett hang, szó kapcsán, mindent felül ír.

Milyen módszereket és eszközöket használsz a terápiák során?

A módszereim megválasztása az adott terápiától és esettől függ, így egyénenként eltérően alkalmazom a megszerzett tudásomat. Előszeretettel alkalmazom a diafilmeket, amelyek hatékonynak bizonyultak egy-egy beszédindítás kapcsán, így bátran merem ajánlani minden olyan logopédusnak, aki beszédindítással foglalkozik. Ezen felül saját szerkesztésű és elkészített eszközeimet alkalmazom.

Mi a legnagyobb tévhit a logopédiával kapcsolatban, amit szeretnél eloszlatni?

Elég sokszor találkozom ezzel a felvetéssel: „Egy óvodáskorú gyermekkel mit lehet csinálni?! Ez csak játék és beszélgetés.” Ez nem minden esetben van így. A játék és a kommunikáció fontos eleme a foglalkozásoknak. Mindezek mellett minden foglalkozást tematikusan az adott állapothoz igazodóan építek fel, így fontos számomra, hogy a hozzám járó gyermekek rendszeresen gyakoroljanak otthon, hiszen lényegesen áttörő változást az általam ajánlott és nyújtott feladatok nyújtanak.

Mit tanácsolsz azoknak a szülőknek, akik bizonytalanok abban, hogy gyermeküknek szüksége van-e logopédiai segítségre?

Kérjék ki a megfelelő szakember véleményét, jelen esetben logopédusét. Jelentkezzenek be egy állapotfelmérésre, amely pontos képet nyújt az adott állapotról és fejlettségi szintről. A felmérést követően a szakember megállapítja, hogy fontos-e bármilyen terápia. Ha bizonytalanok vagyunk gyermekünk fejlődésében, mindenképpen forduljunk szakemberhez, hiszen egy jó időben diagnosztizált kórkép a későbbiekben nagy segítség lehet a gyermek életében.

Van-e kedvenc fejlesztőjátékod, vagy gyakorlatod, amelyet munkád során szívesen alkalmazol?

Minden évszakban, témakörben megvan a gyermekek-, és általam is kedvelt típus feladatok, amelyeket szívesen alkalmazok. Ez mindig változik. Nagyon sok eszközzel dolgozom, így mindig van egy adott kedvenc fejlesztő eszközöm.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban? Mi motivál a mindennapokban?

Azt szeretem a legjobban a munkámban, hogy nem vagyunk egyformák, hogy mindannyian mások és mások vagyunk, más igényekkel rendelkezünk. Szeretek alkalmazkodni a kihívásokhoz az újabb szituációkhoz, esetekhez. Nem mindig tudjuk elsőre elérni a várt célt, ám ekkor mindig azon vagyok, hogy a következőkben mivel tudom ezt elérni. A gyermekek sikerélménye és boldogsága motivál a mindennapokban.

Ha 3 szóval kellene jellemezned magad szakemberként, melyek lennének azok?

Rugalmas, alkalmazkodó, maximalista.

Hogyan látod magad 5 év múlva? Milyen céljaid vannak a szakmában?

Jelenleg a gyógypedagógia terápia mesterképzésem csinálom az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Karon. Ezt követően szeretnék még tanfolyamokat elvégezni a szakmaiságom érdekében. Nagyon sok új dolgot szeretnék létrehozni, különböző felnőttkori kórképekkel is szeretnék foglalkozni.

Mit csinálsz szabadidődben, milyen hobbijaid vannak a színjátszás mellett?

Sajnos az egyetemi tanulmányom, illetve a munkám mellett nem sok időm jut a szabadidőre. Szeretek a természetben lenni, olvasni, biciklizni. Szeretem a Balaton közelségét a természet adta örömöket. Szeretek a családommal lenni és közös programokat csinálni. Nem utolsó sorban fejleszteni önmagam. A színjátszókörben a mai napig tevékenykedek, amennyiben vannak fellépéseink, igyekszem aktívan részt venni.

Mit tanácsolnál azoknak akik logopédust keresnek? Mire figyeljenek a választás során?

A megfelelő szakember kiválasztása mindig nagyon nehéz dolog. Fontos, hogy olyan szakembert válasszanak, akivel együtt tudnak működni. Hiszen, ahogyan már említettem a rendszeres otthoni gyakorlás elengedhetetlen eleme a sikeres logopédiai terápiának. A szimpátia, szakértelem sokat számít. Nem minden esteben a hatalmas előre lépések jelentik a jó szakembert, a kis lépésekkel is hatalmas nagy fejlődést lehet elérni, ez mind egyénenként, aktuális állapottól változik.

Fogarassy Nikolett

Közzétéve: 2025. 03. 02.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

és értesülj a legfrisebb hírekről.

Köszönjük! Sikeresen feliratkozott!